+36 70 402 5502 info@tesz2000.hu

Választási útjavítás

Választási útjavítás

Nem véletlen a cím. Tegnap voltam szemtanúja a Nagyváradi utcában végrehajtott választási útjavításnak. Azért nevezem annak, mert az útjavításoknak így semmi értelme.

 

Nemes egyszerűséggel közpénzszórással egybekötött mókusvakítás. Kultúrországok kultúrszakembereinek nem kell külön oktatás, hogy meredek utcán murvával nem javítunk.

 

Durván egy hónapja hasonló módszerrel „javították” a Szofrics utcát. A javítás utáni héten az első zivatar visszaállította az „eredeti” állapotot.

 

Évek óta húzódott a Bimbó utca javítása is. Ebben az utcában van az egyetlen közintézmény (Bimbó utcai óvoda), ahova nem vezet szilárd burkolatú út és nincs járda sem. Korábban itt is hasonlóan murvával kátyúztak – az előzőekhez hasonló sikerrel.

 

Négy év közelharc árán legalább azt sikerült elérni, hogy mart aszfalttal pormentesítsék és tegyék járhatóvá az utcát. A mart aszfaltos technológia lényege, hogy felmart aszfaltot terítenek előkészített útalapra, majd azt speciális hengerrel behengerlik, a tetejére impregnáló réteget permeteznek. Mindezt nyár elején, hogy a meleg és a forgalom az után tömörítést elvégezze. De nem Szentendrén és nem a Bimbó utcában.

 

A kivitelezést a „szakembergárda” az őszre időzítette, bízva az őszi-téli + negyven fokokban. Előkészített útalapról meg ne is beszéljünk, ugyanis az előkészítést nem végezték el. Elvégezték viszont az impregnálást (ám csak a fél utcában) aminek aztán végkép semmi értelme, hiszen a meleg nem tudja szemcsék közé bejuttatni az anyagot.

 

Már néhány nap után látható a következmény – az itt megálló járművek a parkoláskor már ki is gyűrték a felületi bevonást.

Tehát: miért is közvetlenül október 12-e előtt kell ezeket a munkákat elvégezni?

Ja, és kinek a pénzén?

 

Fekete János

útépítő mérnök

  1. választókerület képviselőjelöltje

Submit a Comment

%d blogger ezt szereti: