+36 70 402 5502 info@tesz2000.hu

A TESZ levele és a Jövő Nemzedéke Országgyűlési Biztosának válasza

A TESZ levele és a Jövő Nemzedéke Országgyűlési Biztosának válasza

A TESZ május 14-én kelt, dr. Dietz Ferenc Polgármester Úrnak írt levelében felhívta a figyelmet arra, hogy “Több eljárásban folyamatban van Szentendre Város településrendezési eszközeinek (az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény, Étv.) felülvizsgálata, módosítása.”

Bizonyíték erre az Egres utcában lévő telkekkel kapcsolatos szabályozási terv, ami nyilvánvalóan belterületbe vonást céloz, bár evvel kapcsolatos döntést a Képviselő-testület nem hozott. Azt is szóvá tettük, hogy a 2/2005. (I. 11.) kormányrendelet előírásaival ellentétben nem került sor a szabályozási terv felülvizsgálata során környezeti vizsgálatra, miközben a környezeti vizsgálat mérlegelés nélkül kötelező lett volna (a Rendelet 1.§ (2) a. pontja, illetve 1. melléklete alapján) a település egészére készülő szabályozási terv felülvizsgálata során. Minden jel arra mutat, hogy a környezetterhelés egyre súlyosabbá válik. Hiszen a tervezett szabályozások úgy születnek meg, hogy a szükséges
közműellátás biztosítását későbbi feladatként, engedélyezési eljárások feltételeként határozzák meg. Márpedig az agglomerációs törvény 5. § (2) c) pontja szerint a beépítésre tervezett lakó-, vegyes, gazdasági és üdülőterület akkor vehető igénybe, ha a tervezett funkció ellátásához szükséges műszaki (közmű, közúti és tömegközlekedési) infrastruktúra egyidejűleg létrehozható

Nem kétséges, hogy a fent idézett törvényi helyet az Önkormányzat illetékesei is ismerik.

Különösen súlyos hiba, hogy több képviselő az eljárások során hosszú ideig eltitkolta érintettségét. Ezek a képviselők hónapokon keresztül úgy vettek részt az önkormányzat eljárásában, úgy hoztak döntéseket, hogy a képviselőtestületnek esélye sem volt arra, hogy érintettségük miatt esetleg kizárja őket a döntésekből. Ráadásul – nem először – kitűnően működött a soha hivatalosan meg nem kötött nagykoalíció, a FIDESZ és a Jobbik zökkenőmentesen együttműködött, az MSZP pedig nem tiltakozott.

A Városvédő Koalíció tagjaként, a Zöld- és Élhető Szentendréért Baráti Kör az ügyben a Jövő Nemzedéke Országgyűlési Biztosához fordult, aki elküldte mindenre kiterjedő válaszát, ebből az utolsó részt idézzük.

 

%d blogger ezt szereti: