Így néz ki majd a Római parti mobilgát

​ Földes András 2013. április 17., szerda 13:28Szentendrén hamarosan elkészül az ország első mobilgátja. Megnéztük a létesítményt, hogy el tudjuk képzelni, mi vár a Római partra, ahová a tiltakozások ellenére is megszavazta a gátat a főváros. ———-oldaltörés———- Nem célunk mobilgát-ellenes hangulatot kelteni, hiszen a mobilgát nem olyan, mint például Matolcsy György, hogy az ember minden szituációban furcsának tartja a működését. A mobilgátnak megvan a maga szerepe az Univerzumban, és ha például nem ártéri erdők kivágásával telepítik azért, hogy az árteret védje az ártól, akkor hasznos találmány.Szentendrére sem azért látogattunk el, hogy rémüldözzünk, milyen durva már az ország első mobilgátja, hanem hogy el tudjuk képzelni, mit épít majd a főváros a Római partra. A közel kész védmű elsőre egyébként még városi környezetben is idegennek tűnt, de mivel egy ennél sokkal brutálisabb vízügyi megoldást helyettesít, a lakosság vélhetően megszokja majd. A várost eddig egy 1965-ben épült töltés védte az áradásoktól, amely a tetején húzódó sétányról remek kilátást biztosított ugyan a folyóra, de Szentendrét mégis elzárta a víztől. A korzóról nézve például már nem volt nyilvánvaló, hogy egy Duna parti településen állunk.Jó megoldásnak tűnt tehát, hogy az elöregedett gátat elbontsák, és helyre olyan védművet építsenek, amelyet csak áradás esetén raknak össze, állítólag néhány óra alatt. Amúgy pedig szabadon sétálhatnak le a partra a folyam látványától ittasult polgárok.Folytatás:...

Víztározó teremtené meg a Bükkös patak környékén élők biztonságát

​Megkezdték a Bükkös patak medrének kotrását a piac közelében ———-oldaltörés———- A Városi Szolgáltató ZRt. megbízásából egy vállalkozó megkezdte a Bükkös patak medrének kotrását a piac környékén. (A kiszedett hordalékot a VSZ ZRt. telephelyén tárolják, és útjavításokhoz használják majd fel.) Ezen a szakaszon az évek alatt felhalmozódott hordalék miatt kis tavacska keletkezett, amit szívesen vettek birtokba az arra sétálók, a néhány napja levonult árhullám azonban megmutatta, hogy a hordalék áradáskor “dugóhatást”okoz a felső szakaszon, a Szegedi utcáig. Az esőzések miatt a közelmúltban megáradt patak ezen részén homokzsákokkal kellett védekezni, mert a feltorlódott víz veszélyeztette a házakat. A Társaság az Élhető Szentendréért Közhasznú Egyesület képviselői többször is kifejtették már, hogy a patak városi szakaszán a meder kotrása csak ideiglenes megoldás, éppen ezért javasolják évek óta, hogy a Bükkös városon kívül eső részén tározót kellene kialakítani, amely alkalmas lenne arra, hogy a hirtelen megáradó patak vízhozamának jelentős részét felfogja. A gondolat nem új, hiszen a Bükkös patakon egykor működő három vízimalom is részben ezt a célt szolgálta, s már akkor is kialakítottak egy tározót a városhatáron kívül, melynek nyomai ma is felfedezhetők a patak izbégi...
Tolakodó a hatalom

Tolakodó a hatalom

A TESZ a Szentendrei Baptista Egyházközséggel közösen március eleje óta állított össze pályázatát a Püspökmajor lakótelepre. Ennek történetét meséljük el!

Aki lakossági fórumot akar tartani, fizessen!

​ Lakossági fórum: extrém szórakozási forma, melyet képviselők saját kedvtelésükre űznek.   ismeretlen szerző (Önkormányzati képtelenségek gyűjteménye, Abszurd Kiadó) ———-oldaltörés———- A Társaság az Élhető Szentendréért Közhasznú Egyesület (TESZ) önkormányzati képviselőiként lakossági fórumot szervezünk az izbégi városrészben, s ennek kapcsán az alábbi problémával szembesültünk. Az izbégi iskola igazgatójával való szokásos egyeztetést követően az önkormányzat vagyonirodájánál bejelentettük a lakossági fórum helyét és idejét. (Az iskolák állami fenntartásba adását követően az épülettel és annak helyiségeivel továbbra is a helyhatóságok rendelkeznek.) A bejelentés után azonban egy bérleti szerződést mellékeltek, amely szerint óránként 2500 forint plusz áfát kérnek a képviselő-testület TESZ-es tagjaitól. Amikor ezt szóvá tettük, a főjegyző megerősítette: a képviselőnek valóban fizetnie kell, ha lakossági fórumot akar szervezni. A  Tesz képviselőjeként jeleztem a jegyzőnek, hogy jogorvoslattal élünk a fizetősnek nyilvánított lakossági fórum miatt, a polgármesteri hivatal jogi vezetője ezt követően fordult állásfoglalásért szóban a kormányhivatalhoz. Mint Molnár Ildikó főjegyző arról tájékoztatott, a következő kérdéseket tette fel a Kormányhivatal Törvényességi Főosztálya vezetőjének: – ingyenesen biztosítható-e az önkormányzati képviselőnek lakossági fórum tartására az önkormányzati tulajdonban lévő iskola terme vagy bármely más önkormányzati tulajdonú helyiség? – ebben az esetben, hogyan kell értelmezni a Nemzeti Vagyonról szóló törvényt, az Önkormányzat helyi vagyonrendeletét, az Önkormányzati Képviselők Jogállásáról szóló törvényt? – ha ingyenesen kell biztosítani a helyiséget, lehet-e korlátozni a lakossági fórumok számát? (Mint megtudtuk, a kormányhivatal állásfoglalása jövő hétre várható.) A főjegyző szerint más elbírálás alá esik a képviselői fogadóóra, ahol a helyiség igénybevételéért szerinte nem kell bérleti díjat fizetni, mint a – szerinte fizetős – lakossági fórum esetében. Kérdésemre, hogy milyen jogszabály alapján tesz különbséget, nem válaszolt. Az üggyel kapcsolatban korábban a főjegyző azt mondta: az önkormányzati...