2011.04.14-i KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS összefoglalója

5. Napirendi pont: dr. Grimaldi Zsuzsanna (TESZ) lemondása az Aquapalace (V8) Kft felügyelő Bizottsági tagságáról. ———-oldaltörés———- Előzmény: Tavaly októbere óta 2011. február 14-ig hivatalosan nem állt fel az FB, s csak ezután lvezették át a cégnyilvántartásba az újonnan megválasztott tagokat és egyéb fontos cégjogi változásokat. Az ügyrendet a testület a mai napon fogadta el. A V8 vezetése és a 2010. októberét megelőzően működő FB tagjai nem tettek meg mindent a cég törvényes működése érdekében, az FB TESZ által delegált tagját nem, vagy hiányosan látták el a kért információkkal. A háttérben olyan szerződés köttetett az épület műszaki felülvizsgálatára, melynek kifizetése előreláthatóan bizonytalan, és más egyéb szerződés is készült, mely a V8 számára – végső soron a szentendrei adófizetők számára – hátrányos feltételeket tartalmaz. Az ügyvezető nem tesz határozott lépéseket a kintlevőségek behajtása érdekében sem, mi több, a cég ellen az építtető felszámolási eljárást is kezdeményezett. Ez utóbbiról az FB-t, de leginkább a TESZ által delegált FB tagot az ügyvezető elfelejtette értesíteni. A Testületi ülés: A lemondást a testület  tudomásul vette. dr. Török Balázs alpolgármester (tevékeny résztvevője a V8-ban történő eseményeknek) javasolta, hogy a fennmaradó 4 taggal is dolgozhat az FB. A Városüzemeltetési Bizottság (VKIB) ülésén Fekete János képviselő javasolta a TESZ részéről az FB tagjának Fülöp Zsolt képviselőt. A testületi ülésen valami megmagyarázhatatlan okból minderről nem tudtak. Valahogy Kun Csaba VKIB elnök sem emlékezett semmire. Ezért vált szükségessé a jelölés megerősítése. A hozzászólásokból nyilvánvalóvá vált, hogy mindennek oka van. Fülöp Zsolt és a TESZ nem kívánatos a V8 FB-jébe. Alternatív javaslatként elhangzott más név is (nem a TESZ részéről). Fekete János hozzászólásában megerősítette, hogy a TESZ ragaszkodik a jelöltállításhoz. Ragaszkodik...

2011.03.10-i KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS összefoglalója

A napirendet a TESZ képviselői nem szavazták meg, mivel ismételten az ülés előtti néhány percben kaptuk kézhez az S 1 sürgősségi indítványt. Ez, a kötvény 560 mFt-os részének a lehívásáról szólt. Ismét egy olyan indítvány, amely nagy horderejű döntés, mindenképpen hosszas megfontolást igényel. ———-oldaltörés———- Mint az előző havi tudósításból értesülhettek, az Önkormányzat fideszes többsége megszavazta a Szentendre TV 25 M Ft-os támogatását. Azt vártuk, hogy ezek után a teljes testületi ülésről tudósítás készüljön. Tévedtünk. A TV fél óra forgatás után elhagyta a helyszínt. Több pénz, kevesebb munka. Az a pletyka járja a városban, hogy a TV-t tulajdonló magán cég pályázati önrészének kellett a 25 millió. Szerintünk ez csak kacsa. 🙂 S 1. Sürgősségi napirendi pont: 560 mFt felszabadítása a kötvényből Nagyjából csak sejteni lehet, mire is kell ez az 560 millió, mert az előterjesztésben egy szó sincs erről. Tisztelt képviselő társaink valószínűleg tudták, miről szavaztak, és csak a TESZ képviselői voltak alulinformálva.Fülöp Zsolt korábbi javaslata, hogy a kötvény milliárdjait termelő (pénztermelő) beruházásokra fordítsuk, meghallgatásra talált. Persze nem a városvezetés oldaláról, hanem a Raiffeisen Ban részéről. Kérte ugyanis az Önkormányzatot, hogy a hosszú távú fenntarthatóság érdekében „vizsgálja felül a reorganizációs lehetőségeit”.Néhány idézet a bank leveléből: „Szeretnénk kiemelten felhívni az Önkormányzat figyelmét arra, hogy az Önkormányzat jelenlegi gazdálkodását és költségvetését a Bank rövidtávon sem tartja fenntarthatónak!” „Javasoljuk, hogy az Önkormányzat tegyen gyors és hatékony lépéseket a működés és finanszírozás fenntartható pályára állítása érdekében.” Lehet, hogy hiányosak az információink, de nincs tudomásunk pénzteremtő beruházásokról Szentendrén.Mindez “csupán” újabb 10 milliójába kerül (garanciadíj) az Önkormányzatnak.  3. napirendi pont: Háztól történő szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztéséről Az előterjesztést tárgyaló bizottságok eltérően vélekedtek a kiterjesztésről. A testület végül...

2011.04.14-i KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS összefoglalója

5. Napirendi pont: dr. Grimaldi Zsuzsanna (TESZ) lemondása az Aquapalace (V8) Kft felügyelő Bizottsági tagságáról. ———-oldaltörés———- Előzmény: Tavaly októbere óta 2011. február 14-ig hivatalosan nem állt fel az FB, s csak ezután lvezették át a cégnyilvántartásba az újonnan megválasztott tagokat és egyéb fontos cégjogi változásokat. Az ügyrendet a testület a mai napon fogadta el. A V8 vezetése és a 2010. októberét megelőzően működő FB tagjai nem tettek meg mindent a cég törvényes működése érdekében, az FB TESZ által delegált tagját nem, vagy hiányosan látták el a kért információkkal. A háttérben olyan szerződés köttetett az épület műszaki felülvizsgálatára, melynek kifizetése előreláthatóan bizonytalan, és más egyéb szerződés is készült, mely a V8 számára – végső soron a szentendrei adófizetők számára – hátrányos feltételeket tartalmaz. Az ügyvezető nem tesz határozott lépéseket a kintlevőségek behajtása érdekében sem, mi több, a cég ellen az építtető felszámolási eljárást is kezdeményezett. Ez utóbbiról az FB-t, de leginkább a TESZ által delegált FB tagot az ügyvezető elfelejtette értesíteni. A Testületi ülés: A lemondást a testület  tudomásul vette. dr. Török Balázs alpolgármester (tevékeny résztvevője a V8-ban történő eseményeknek) javasolta, hogy a fennmaradó 4 taggal is dolgozhat az FB. A Városüzemeltetési Bizottság (VKIB) ülésén Fekete János képviselő javasolta a TESZ részéről az FB tagjának Fülöp Zsolt képviselőt. A testületi ülésen valami megmagyarázhatatlan okból minderről nem tudtak. Valahogy Kun Csaba VKIB elnök sem emlékezett semmire. Ezért vált szükségessé a jelölés megerősítése. A hozzászólásokból nyilvánvalóvá vált, hogy mindennek oka van. Fülöp Zsolt és a TESZ nem kívánatos a V8 FB-jébe. Alternatív javaslatként elhangzott más név is (nem a TESZ részéről). Fekete János hozzászólásában megerősítette, hogy a TESZ ragaszkodik a jelöltállításhoz. Ragaszkodik...

Városlakó Sorstársak!

Mint ahogy sokan látják, elindult a Belváros felújításának nevezett rumli. Megvalósulni látszik a Vuk Karadzsics tértől a Fő téren át a Vujicsics térig a burkolat felújítása. Lesz szép utunk, talán a bokánk sem törik ki. Mit kapunk még és mit nem? Kapunk: új sétáló felületet, kapnak a turisták egy új Tourinform épületet, amelynek. elnevezése ezen túl TDM lesz. Ugye mindenki érti? ———-oldaltörés———- Turisztikai Desztinációs Menedzsment. A Tourinform se magyar szó, de legalább tudtuk, mi az.  Kapunk (nem mi, a város vendégei) egy vendégházat a Fő tér 12. számú gyönyörűen megújuló épületbe. És kapunk egy átépített Művészet Malmot, ha egyáltalán lesz még művészet Szentendrén. Nem kapunk: csapadékvíz-elvezetést (értsd csatornát), mert a csapadékvíz továbbra is az úttest felszínén fog hömpölyögni. Kíváncsian várjuk, egy felhőszakadás alkalmával hány ület ázik majd el. Nem kapunk felújított homlokzatokat, marad a „sajtváros”, azaz lyuk hátán lyuk. Aztán kapunk-e minőségi munkát? Mert amit most láthat a szemlélődő (a Bogdányi utca Fő tér felöli részén) az minden, csak nem minőségi. Merjünk nagy hézagokat rakni a kövek közé, jut eszünkbe a már klasszikussá vált mondatról… Ha jó nagy fugák vannak, kevesebb kőre van szükség. Ez egyszerű matematika. Ez az írás egyébként annak az apropóján született, hogy a városban (néhány bennfentest kivéve) senki nem tudja előre, mikor és, hol tart a felújítás, mikor merre ne menjünk, mikor zárjuk be az üzleteinket és mennyi időre. A TESZ szemfüles képviselői megtudták az ütemtervet, amit ez úton közkinccsé teszünk. SZENTENDRE VÁROSKÖZPONT ORGANIZÁCIÓJA 1. ép. csoport: ápr. 4 – ápr. 9: Bogdányi utca – Fő tér csatlakozása (56 m2) ápr. 10 – ápr 18: Bogdányi u. 2-4 (113 m2) ápr. 19 – 23: Bogdányi...

Locsolóvers, ami nekünk TEtSZik

               Jó reggelt, jó reggelt,               Kedves liliomszál,               Megöntözlek rózsavízzel,               Hogy ne hervadozzál.               Kerek erdőn jártam,               Piros tojást láttam, ———-oldaltörés———-                                                                  Bárány húzta rengő kocsin,                                                 Mindjárt ideszálltam.                                                 Nesze hát rózsavíz,                                                 Gyöngyöm, gyöngyvirágom.                                                 Hol a tojás, piros tojás?                                                 Tarisznyámba...