A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

Minden évben február 25. a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja. Ezen a napon hurcolták el Kovács Béla kisgazda politikust a Szovjetunióba, hogy gyengítsék a kommunista-ellenes erőket és megfélemlítsék ellenfeleiket. Az idén Illyés Gyula versével emlékezünk az évfordulóra. ———-oldaltörés———- Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról Hol zsarnokság van,ott zsarnokság vannemcsak a puskacsőben,nemcsak a börtönökben, nemcsak a vallató szobákban,nemcsak az éjszakábankiáltó őr szavában,ott zsarnokság van nemcsak a füst-sötétenlobogó vádbeszédben,beismerésben,rabok fal morse-jében, nemcsak a bíró hűvösítéletében: bűnös!ott zsarnokság van,nemcsak a katonásan pattogtatott “vigyázz!”-ban,“tűz!”-ben, a dobolásban,s abban, ahogy a hullátgödörbe húzzák, nemcsak a titkonfélignyílt ajtónijedtenbesuttogott hírekben, a száj elé hulltanpisszt jelző ujjban,ott zsarnokság vannemcsak a rács-szilárdan fölrakott arcvonásbans e rácsban már szótlanvergődő jajsikolyban,a csöndet növelő néma könnyekzuhatagában,kimeredt szembogárban, ott zsarnokság vannemcsak a talpraálltanharsogott éljenekben,hurráhkban, énekekben, hol zsarnokság van,ott zsarnokság vannemcsak az ernyedetlentapsoló tenyerekben, kürtben, az operában,épp oly hazug-harsányanzengő szoborkövekben,színekben, képteremben, külön minden keretben,már az ecsetben;nemcsak az éjben halkansikló gépkocsizajban s abban,megállt a kapualjban; hol zsarnokság van, ott vanjelenvalóanmindenekben,ahogy rég istened sem; ott zsarnokság vanaz óvodákban,az apai tanácsban,az anya mosolyában, abban, ahogy a gyermekidegennek felelget; nemcsak a szögesdrótban,nemcsak a könyvsorokbanszögesdrótnál jobbanbutító szólamokban; az ott vana búcsúcsókban,ahogy így szól a hitves:mikor jössz haza, kedves; az utcán oly szokottanismételt hogy-vagy-okbana hirtelen puhábbanszorított kézfogásban, ahogy egyszercsakszerelmed arca megfagy,mert ott vana légyottban, nemcsak a vallatásban,ott van a vallomásban,az édes szó-mámorában,mint légy a borban, mert álmaidbansem vagy magadban,ott van a nászi ágyban,előtte már a vágyban, mert szépnek csak azt véledmi egyszer már övé lett;vele hevertél,ha azt hitted, szerettél, tányérban és pohárban,az van az orrban, szájban,hidegben és homályban,szabadban és szobádban, mintha nyitva az ablaks bedől a dögszag,mintha a házbanvalahol gázfolyás van, ha magadban beszélgetsz,ő, a zsarnokság kérdez,képzeletedbense vagy független, fönt a...

​Pannónia – telep

A rómaiak Augusztus (i.e.63-i.sz.14) alatt hódító útjuk során eljutottak a Duna vonaláig. Az új területet az illir pannon törzs alapján Pannóniának nevezték el. A szó „pan”, mocsárt jelent. ———-oldaltörés———- A hódítók Alsó-Pannónia székhelyévé Aquincumot tették, de a védelmi vonalban(limes) jelentős szerepet játszott a Szentendrén felépített katonai tábor, Ulcisia Castra (Farkasvár) is.A honfoglalás után az ide is letelepült magyarok elsősorban a Bükkös-patak mentét és a belváros területét „ülték meg”. A mezőgazdasági termeléshez, az állattenyésztéshez viszont a külső részeket vették birtokba. A Duna mentén és a Dera patak körül a Pomázra vezető részen igen kitűnő legelőt és rétet találtak ( Város rétje). A legrégebbi várostérképen (1762) a patak még Rivulus Derra néven szerepel. Hrenkó Pál (térképészet történész) szerint a névadó, a gazdag görög (makedon ) kereskedő Derra család lehetett, amely Mária Teréziától nemességet kapott, s a környéken nagyobb birtokaik voltak. A városrészt később is a gazdálkodás számára tartják fenn, a legelőket feltörik és így kitűnő szántóföldeket alakíthattak ki. 1886-ban a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság  megkezdi a kiépítendő vasút pályájának kijelölését, a képviselők jegyzőkönyvbe azt íratják be, hogy „a szomszédos pomázi területről a város kültelkeire a város tulajdonához tartozó földeken oly irányba vezetendőnek kéretett, hogy a magántulajdont képező ingatlanok lehetőleg megkíméltessenek”. Vagyis, ha házak akkor még nem is, de ingatlanok, kertek már voltak itt. Sőt egy utca is volt már, de nevet később kapott. 1894-ben, amikor a város először adott nevet utcáinak, a régi római útra ráépült  középkori „főközlekedési útnak” a Budai út nevet adta, mivel az az ország központjára, Budára vezetett – és akkor az utak nevüket még „természetes okból” kapták ( a funkció, irány, fekvés alapján).Az iratokból úgy tűnik, a...

Beköszöntő, rovatindító

A  városrészek rovatunkban bemutatjuk Szentendre város nevezetes városrészeit.​ Tájékoztatni szeretnénk olvasóinkat a városrészekben történtekről, bemutatjuk a városrészek ismert lakóit, híres művészeit, intézményeit, híres épületeit, a létrejött civil szerveződéseket, rendezvényeiket. Az ismertetők mellett, írunk azokról a gondokról is, amelyek a városrészek lakóit foglalkoztatják. Várjuk az Önök írásait,észrevételeit, javaslatait is, minden gondolatot, amely segíti városunk és városrészeink fejlődését, jobbá, szebbé, élhetőbbé...
Rovatindító – Önkormányzat

Rovatindító – Önkormányzat

Az „Önkormányzat” c. rovatunkban szeretnénk betekintést nyújtani az önkormányzat, a város vezető testületeinek munkájába, a döntések előkészítésétől a döntéshozatalig.

II. Civil Bál, vagy ahogy mi civilek gondoljuk…

A BÁL Soha korábban nem jártam bálba. Mert oda fel kellett öltözni, unalmas társalgások protokoll-útvesztőjében ténferegni, végigenni egy drága vacsorát, megbámulni a műsort, a jó zenék pedig mindig pont akkor érnek véget, amikor belemelegedne az ember. Sznobok mulatsága – gondoltam évtizedeken át. ———-oldaltörés———- Házibuliba jártam, mert ott voltak a barátaim, a mi zenénk szólt, ettük, amit vittünk, és ittunk amit találtunk. Reggelig. Egymás között voltunk, fesztelenül és őszintén. Tavaly télen minden megváltozott. Elsőbálos lettem. Minden eddigi nyafogásom előítéletnek bizonyult. De jóvátehetőnek. A Szeresd Szentendrét Egyesület bálja volt 45 évesen életem első igazi bálja. Olyan, amilyenről a régiek beszéltek. A vigalmi bizottság táncba hívta a város apraját-nagyját. A zenekar úgy játszott, hogy a jó zenéknek nem lett rosszkor vége. Ettük, ittuk, amit kocsmáros, vendéglős barátaink hoztak, volt jelmez gazdagon, szellemesen, tombola, tánc virradatig. Sok baráti szó, nevetés. Az egy kisvárosban lakás okán összeszokott nagy, és nyitott társaság. Akkor este igazán megünnepeltük magunkat, városunkat, magunkkal, lakóival együtt: Szentendrét. Hetekig erről sutyorogtunk egymás konyháiban, utcán, kávéházban. A polgármester vámpírjelmezét sokan dicsérték. Egyesek pedig látni vélték még a kőhegyi remetét is, ahogy félmeztelenül, csillogó angyalszárnyakkal legyezgeti a szépasszonyokat… Társasági esemény volt, ahogy rég nem. Ez most már friss hagyomány. Ropogós. Meg kell...